Tisztább, biztonságosabb Simontornya

Tisztelt Simontornyaiak!

A Simontornya 2009 Konzorcium – a Nitrokémia Zrt. megbízásából – tájékoztatja Önöket, hogy megkezdi az egykori Simontornyai Bőrgyár működése során felhalmozott veszélyes és nem veszélyes hulladékok elszállítását, a szennyezőforrások felszámolását, a szennyezett talaj eltávolítását s végül a tiszta talaj visszatöltését. Ezzel sok ezer tonna veszélyes anyagtól mentesíti a települést, az egykori bőrgyár területét. A munka elvégzése után így nemcsak tisztább, biztonságosabb környezetben élhetnek a simontornyaiak – megszabadulva egy súlyos kockázattól – hanem megteremtődik annak a lehetősége, hogy az immár rendbetett területre újabb vállalkozások merjenek betelepülni, s hozhassanak létre munkahelyeket a városban. Az 1780 óta működő bőrgyár által felhalmozott sokezer tonna hulladék elszállítása alapos előkészítést, nagy szakmai hozzáértést és jelentős munkákat igényel. Ám akármilyen gondosan szervezzük is meg a kármentesítést, ez szükségképpen járhat átmenetileg olyasmivel, amely a lakosság nyugalmát is megzavarja. Így ideig-óráig számolni kell azzal például, hogy jelentősen megnő a teherautó forgalom a településen. A hulladék jellegéből következően a fuvarok egy része bizony kellemetlen szagú – akármilyen gondossággal is szervezzük a szállítást. A simontornyai környezet mentesítése közös ügyünk, ez a simontornyaiak érdeke is, ezért kérjük türelmüket és megértésüket. A munkálatok – amelyek a szakhatóságok szigorú ellenőrzése alatt folynak – senkire semmiféle veszélyt nem jelentenek.A munkálatok során a konzorcium, az önkormányzat és a megrendelő folyamatosan tájékoztatja majd a lakosságot az éppen aktuális munkavégzésről, várja az ezzel kapcsolatos észrevételeiket, javaslataikat. Információkkal folyamatosan ellátja a konzorcium – a megrendelő Nitrokémia Zrt. megbízásából - az önkormányzatot is. A mentesítés során szorosan együtt kívánunk működni mindenkivel, aki érintett a munkálatokban. A november 30-i közmeghallgatáson is jelen leszünk majd, ahol válaszolni tudunk a kérdéseikre. A munkák 2009. november 2-től 2013. október 31-ig tartanak.
Ebből az első két év intenzív, látható munkával fog eltelni, mely szállítás tekintetében is változóan, nagyobb forgalommal járó időszakokat jelent, elsősorban a Malom utcában. Az utolsó két év sokkal nyugodtabb lesz, az már semmiféle megterhelést nem fog jelenteni a város lakóinak, hiszen akkor már csak napi egy-két teherautónyi anyagot és eszközt fogunk szállítani. Az elkövetkező egy-két hétben próbaszállításokat végzünk, amelyek a tanulságait a végleges munkavégzés során felhasználjuk. A mentesítés során okozott esetleges kellemetlenségekért elnézésüket kérjük. És biztosak vagyunk benne, hogy a tiszta és biztonságos Simontornya kárpótol majd a nagyobb forgalom vagy esetleg a bűz okozta kényelmetlenségeké
rt.



A lap tetejére